Az oldal használatával elfogadod az Adatvédelmi nyilatkozatot.
     
Ormos Béla vagyok, web- és játékfejlesztő. Legalábbis nagyon szeretek játékokat fejleszteni, így ez lett a hobbim. A webfejlesztés viszont valóban a hivatásom, amit szintén nagyon élvezek. A két dolog keveréséből született ez az oldal, ahol publikálhatom a fejlesztéseimet, és kiélhetem szenvedélyemet. Oldalunk a Facebook-on is jelen van, amit főképp feleségem, Enikő, menedzsel. De Enikő hasznos tanácsokkal lát el az oldallal kapcsolatban is, hiszen ő felhasználói szemmel látja a dolgokat. Így tudjuk kiegészíteni egymást.

Ha esetleg tanácsot, ötletet szeretnél kérni a két dologból bármelyikhez, amennyiben időm engedi, és tudásom lehetővé teszi, akkor szívesen segítek. Például az egyik hirdetési hálózat amit használok az

Ha játékaidba szeretnéd használni a hirdetéseiket, akkor viszont ide kattints.
Ebben a táblázatban pedig szeretném összegyűjteni a jelenlegi és majd a jövőbeli játékaimat, és némi információt szolgáltatni róluk. Honnan jött az ötlet, hogyan készült, és hasonlók.

Click for me
Ez volt az első elkészült játékom, lassan már 1 éve. Mivel elég sok "Don't click" játék volt már, gondoltam miért ne lehetne egy "Click". Elsősorban a programozási nyelv megismerését szolgálta, de viszonylag nagy sikerre tett szert Thaiföldön.

Brain test
A második játék az elsőhöz hasonlít kicsit. Az ötletet egy érdekes levél adta. Miért is ne oszthatnám meg másokkal, és egyébként is terveztem ilyen típusú játékokat/teszteket. Remélhetőleg van olyan jó, mint az első.

Ozmozis
Ez az első komolyabb játékom, ami úgy tűnik elég nehéz is lett. Nagy előnye viszont hogy nem időre megy, tehát ha valaki a munkahelyén vagy az iskolában szeretné eltölteni unalmas perceit, akkor is remek lehetőséget talál ebben a játékban.

Karácsonyi sürgés-forgás
A dolgok sokkal könnyebben mennek, ha van aki segítsen. ;) Én ezt adom nektek utólag karácsonyra! Vegeta.hu
Húsvéti mérlegelés Egy újabb szórakoztató játék. Tartsd meg az egyensúlyt! Vegeta.hu

Parittya
Íme a második komolyabb alkotásom! Ezt is egyedül raktam össze, ami a képi világán meg is látszik, de ha a játékmenet érdekel, akkor egy klassz élménnyel lehetsz gazdagabb! Az eredeti ötlet a nehéz fokozaton játszható, de nem hiába lett az a nehéz fokozat!
Adatvédelmi nyilatkozat
Gyakran ismételt kérdések
Elérhetőség: admin @ lustigames.hu
© 2009-2024,
Ormos Béla